XXVII. Magyar Csipkehét Budafok, 2015. július 20-25.

XXVII. Magyar Csipkehét

Budafok, 2015. július 20-25.

 

A Magyar Csipkekészítők Egyesületének továbbképző hetének helyszíne idén Budafok volt. A Tomori Pál Főiskola Kollégiumában Vonsik Zsuzsa elnök köszöntötte a résztvevő csipkéseket, bemutatta az oktatókat és megnyitotta a csipkehetet. Egy horgolt és egy tűvel varrott csipke készítését sajátíthattuk el, összesen 55 fő részvételével.

Csetneki csipke, oktató: Dr. Oláh Andrásné, Valika

A Csetneki csipke kialakulása Szontagh Erzsébet és Aranka nevéhez fűződik, akik a századfordulón elhatározták, hogy meghonosítanak valamilyen háziipart, hogy az asszonyokat jövedelemhez juttassák. Egyik unokatestvérük Párizsban járva megismerte az akkor már Európa szerte elterjedt Ír csipkét, ehhez hasonlót szerettek volna Csetneken készíteni. A nővérek 1904-ben munkához láttak, Aranka ügyesen rajzolt, és tervezte a mintákat, Erzsébet dolgozta ki a technikát, melynek különlegessége a magyaros mintakincs volt.

Valentyina Oroszországban született, magyar férjét követve került Magyarországra, Debrecenbe. Egy fia és lánya született, férjével együtt állatorvosként dolgozott nyugdíjazásig. A Csetneki csipkét Medgyesiné Vághy Idától tanulta. 1996 óta tagja az Egyesületünknek, minden évben eljár a táborokba, ahol a vert csipkét is megtanulta és megszerette. Az év egy részét lányánál tölti Oroszlányban, de Debrecennel sem szakadt meg a kapcsolata. Tagja a Debreceni csipke szakkörnek.

A Csetneki csipkét először tanítja táborban, a nehézsége szerinte abban rejlik, hogy darabonként kell meghorgolni a motívumokat, a kis virágokat, bajuszokat, majd pontosan a rajzra fektetve csipkeöltésekkel összevarrni. Van sok szép régi minta, amit át lehet dolgozni, örül, hogy sokan kedvet kaptak, korosztálytól függetlenül mindenki megértette. Külön öröm számára, hogy a fiatalok is szívesen csinálták. Ehhez a csipkéhez nagyon sok türelem, kitartás és tanulás szükséges- mondja Valika. Abban egyetértünk, hogy Valika természetes bája, kedves humora és játékos tanítása mindenkit magával ragadott. Ketten kész kis terítővel tértek haza.

Levegőbe varrott csomózott rece csipke, oktató: Balogh Mariann

A keleti (oyasi, örmény, török, bolgár csipke) minden előrajzolás, szálhúzás nélkül a beszegett szövet szélére készül. A minta kialakítása csomókötéssel, a csomók közti szálak felhúzásával keletkező hurkok képzésével történik. Lakástextilek díszítésére alkalmas, mutatós technika.

Mariann Győrből érkezett, a csipkeverést édesanyjával együtt Dr. Molnár Tamásné Ilikétől tanulta. Később elvégezte Bábolnán a Mátray Magdolna Csipkeiskolában a két éves csipkekészítő képzést, mely során rengeteg új csipkét ismert meg. Nagyon szereti a tűvel készített levegőbe varrott csipkéket, melyeket rendkívül szépen, precízen készíti. Szívesen ismer meg és tanulmányoz új technikákat. Bábolnán tanította a relief csipkét, Nagykállóban három alkalommal a láthatatlan eldolgozásokat. Tagja a Győri csipke szakkörnek és az Egyesületünknek is. A táborban nagyon sokan tanulták meg mindkét csipkét, Mariann nagy türelemmel, oda figyeléssel oktatta a technikát.

Kedden Erdei Lilla etnográfus, muzeológus előadását hallottuk a Csetneki csipkéről és a vele egy időben kialakult magyar csipkékről. Lilla nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szakember is, 10 évesen tanulta meg a vert csipke alapjait, később egyéb csipkéket is.

Szerdán Ferencz Klára csipkésünk ötletére meglátogattuk a Nagytétényi Kastélymúzeumot. Miklósné Törőcsik Éva bemutatta előbb a Nagyboldogasszony templomot, mesélt a környék nevezetességeiről, történelméről, majd végigkalauzolt a Kastélymúzeum bútorkiállításán.

Csütörtökön Pappné Gál Kinga csipkésünk szervezésében megnéztük a Mátyás templomot. Ezúttal is gazdag és részletes előadásban volt részünk, maradandó élményt nyújtott.

Pénteken a Budafoki Záborszky Pincészet borkóstolóval egybekötött kiállítását néztük meg.

Kinek kedve volt, a Tropicariumot, más a közeli uszodát látogatta meg a nagy hőségben.

A helyi Promontor TV két alkalommal készített felvételt a csipkehétről, a világhálón látható.

A Tomori Pál Kollégium szobái kényelmesek voltak, a tágas étkező, ahol dolgoztunk, világos volt, de belaktuk a parkot is. A közeli általános iskolában az ebédnél figyelembe vették a különböző diétákat. Volt lehetőség eszközt, anyagot, könyvet vásárolni, vagy éppen fénymásolni. Ötleteket gyűjtöttünk a jövő évi, és azt követő évekre helyszínt és témát illetően. Jól éreztük magunkat, mint mindig, vidáman, jókedvűen telt a hét. Az oktatók elégedettek voltak a tanítványokkal.

Jónás Piroska tavalyi Sárospataki csipkehét szervezése után idén saját lakóhelyén ismét remek munkát végzett. Vonsik Zsuzsa március óta elnök, de sikeresen helytállt. A tábor szervezése már korábban   Nagy Vincéné Marika elnöksége és vezetése alatt kezdődött el.

Köszönet az egész Vezetőségnek, mindkét oktatónak, előadónak, és mindenkinek, aki munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a lelkes csipkés csapat érdekes, élményben és tudásanyagban gazdag hetet töltsön Budafokon.

 

2015. július 28.

Takácsné Bystrická Ludmila

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?