Rólunk

Mint az Országos Népművészeti Egyesület Csipke szakágaként 1989 június 11-én alakultunk. Az alapító Mátray Magdolna volt, aki ehhez sok segítséget kapott Borbély Jolántól.1991 április 18-án alakult meg az önálló egyesületünk a  Magyar Csipkekészítők Egyesülete.

Tagja vagyunk az Országos Népművészeti Egyesületek Szövetségének és az OIDFA-nak. Legfőbb programunk a Csipkehét és 2003 nyarától az Országos Ifjúsági Csipkekészítő Tábor, ahol tájegységenként próbáljuk feldolgozni a területre jellemző csipkéket és mintakincseket. Természetesen a külföld felé is nyitottak vagyunk, volt már Holland, Szlovák, Német és Belga előadónk.

Az egyesület elnöke: Vonsik Zsuzsa – e-mail: info@mcske.hu

Az egyesület 191 tagot számláló, országos vonzáskörzetű szervezet, amelynek tagjai textilkultúránk egy sajátos ágazatának szinte minden stílusát és technikáját művelik (varrott, rece, vert stb.)
Egyesületünk célja: összefogni az országban élő és csipkét készítő alkotókat és rajtuk illetve velük közösen a hagyományőrzés, régi csipkék felkutatása, gyűjtése, újratervezése és az utánpótlás nevelés.

Állandó rendezvényeink:
– Országos szakmai táborunk “Magyar Csipkehét” néven vált ismertté. Az ország mindig más pontján, kiállítással egybekötve kerül megrendezésre. A tábor szakmai felépítését tekintve, mindig egy-egy tájegység vagy stílusközpont csipketechnikáit (vert, varrott, rece, vegyes technika stb.) igyekszünk elsajátítani.
– Rendszeresen szervezünk mesterség bemutatóval egybekötött kiállításokat, részt veszünk országos rendezvényeken.
– Kiemelten fontosnak tartjuk az utánpótlás nevelést, ennek érdekében létrehoztuk az Országos Ifjúsági Csipkekészítő tábort. A tábor célja utat mutatni a fiataloknak, hogyan lehet a mai textil és viseletkultúrában felhasználni a csipkéket.

Rendezvényeink nyitottak, nemcsak tagjaink részére szervezzük, hanem azoknak az érdeklődőknek is, akik szeretnének egy-egy csipketechnikával megismerkedni.

Ha be szeretne lépni a Magyar Csipkekészítők Egyesületébe, kérem töltse le a jelentkezési lapot és küldje el aláírva postai úton címünkre (1162. Budapest, Csömöri u. 300.)

Egyesületünk alapszabálya a honlapra való regisztrálás után tekinthető meg a dokumentumok menüpontban.

Vélemény, hozzászólás?