Mesterségek Ünnepe 2015

29. Mesterségek Ünnepe 2015. augusztus 20-23.

Budavári Palota

A 29. Mesterségek Ünnepe kiemelt témája a pásztorművészet volt. A pásztorkodás szerszámainak, és használati tárgyainak művészi megformálását láthattuk díszesen faragott botokon, karikás ostoron, szaruból és bőrből készült tárgyakon. A pásztorember abból dolgozott, ami a környezetében volt, és mert ideje bőven volt, ezeket gazdagon díszítette. Jellegzetes csikós, gulyás, juhász és kanász öltözet mindent elmondott viselőjéről. Cifraszűr, suba, guba, pásztorkészség, csengők, kolompok, lószerszámok, sallangok és számtalan egyéb használati tárgy mellett bemutatták építményeiket is, különböző kunyhókat, jurtákat. Ostorpattogtatást, furulya és dudaszót halottunk sok helyen, és ízelítőt kaptunk a hagyományos, bográcsban készült pásztorételekből is.

Díszvendég Spanyolország volt, Extremadurából érkeztek a kézművesek: volt köztük ékszerész, üvegfestő, cipész, bőrdíszműves, szobrász. A Szavolyai teraszon mutatkoztak be. Csipkés sajnos nem érkezett, de azért egy női és férfi viseletet láthattunk.

Korábbi vendégek közül Törökország, Kirgizisztán is jelen volt, mellettük Üzbegisztán és Algéria népművészei is bemutatták jellegzetes gyapjú, selyem és bőr tárgyaikat, ékszereiket.

Egyesületünk új egyen szoknyával jelent meg, melyhez mindenki csipkével díszített alsószoknyát készített. 23-csipkés vett részt a közös munkában és bemutatót tartott. Nagy Vincéné Marika az egyetlen köztünk, aki a kezdetektől résztvevője a Mesterségek Ünnepének. Jól összeszokott, jól együttműködő, vidám csapatról van szó. Eső, rossz idő, hideg sem jelent akadályt számunkra. Első nap a szokásos dekoráció elkészítésével kezdtük, új elemekkel gazdagítottuk a díszletet. A műhely bemutatókon vert és varrott csipke készítését mutattuk be. Rengeteg érdeklődő volt, sajnos sokan még ma sem tudják, milyen a vert csipke. A csipkejátszóban négyévestől nyugdíjas nagypapáig, fiúk, lányok vegyesen, testvérek, anya- lánya együtt tanulták az alapveréseket, saját és a mi örömünkre is. Mert ők már fogják tudni, mi az a vert csipke. Külföldiek is szívesen kipróbálták, főleg angolok, németek, olaszok, de a japánok is nagyon nyitottak voltak.

Több évszázados hagyománya van a Mesterek aratókoszorús felvonulásának. Augusztus 20-án ünnepélyes kenyérszentelésre került sor a Mátyás templom melletti Szent István szobornál. A kenyeret Fejes Csaba káplán áldotta meg. Idén ünnepeltük a kerek ezeréves évfordulót is, mert 1015-ben alapította Szent István a Budavári Nagyboldogasszony templomot. Visszatérve az Egyesületünkhöz, a kenyerünket Vonsik Zsuzsa elnök szegte meg, a látogatókkal is megosztva, jóízűen fogyasztottuk el.

NESZ szervezésében Örökség és újítás címmel a Várkert Bazárban Kortárs magyar kézműves remekekből kiállítás nyílt. Csipkéseink alkotásai is kiállításra kerültek.

Az Oroszlános színpadon a zenés, táncos műsorok mellett divat- és viselet bemutatót is láthattunk: BY ME Matyó címmel Hrivnyák Tünde divatbemutatóját, Barkó rózsa Meyke szemével, és Öltözékünk üzenete címmel hagyományos sárközi viseletet és újragondolt öltözékeket mutattak be a közönségnek.

A résztvevők számára minden évben kihívást jelent megfelelni, újat mutatni. Rengeteg munka előzi meg a rendezvényt, az első nap előtti, utolsó nap utáni szállítás, minden napos reggeli és esti pakolás nem könnyű feladat. Mégis csináljuk, mert a mai világban nagy szükség van a közösségekre, a hagyományőrzésre, kézműves mesterségek bemutatására és tanítására. Jó közösségben, vidám hangulatban telt a négy nap, kissé fáradtan, de mégis feltöltődve, maradandó élményekkel tértünk haza.

Köszönjük a Vezetőségnek!

2015. augusztus 28.

Takácsné Bystrická Ludmila

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?