Csipkekészítők VI. Nemzetközi Konferenciája Nagykálló, 2014. október 10-12.

„A csipke folytatja útját Nagykállóból…”

Immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Nagykállói Népművészeti Egyesület és a Magyar Csipkekészítők Egyesülete közös, hat ország résztételével nemzetközivé vált Csipkekészítők Konferenciája. Lengyelország, Oroszország, Szerbia, Románia és Németország területéről is érkeztek csipkés vendégek és előadók.

A Művelődési Központ dísztermében Borsiné Sveda Anita ügyvezető és Nagy Vincéné Marika a Magyar Csipkekészítők Egyesületének elnöke köszöntötték a résztvevőket. Több mint százan fogadták el a meghívást.  Félegyházi Józsefné Anikó a Nagykállói Népművészeti Egyesület elnöke, a rendezvény háziasszonya üdvözölte a csipkéseket, és bemutatta a külföldi vendégeket. Ezt követően Mészáros Attila etnográfus, muzeológus, táncpedagógus megnyitotta a kiállítást.

Három kategóriában lehetett pályázni: Csipkés mellény, „Dobd fel a pólót”csipkével és Állatok vagy virágok – ifjúsági korcsoport részére. Mindkét ruhadarabnál fontos szempont volt, hogy mai használatra alkalmas legyen. Sok szép és ötletes alkotás született, összesen 64 pályamunka érkezett be, a zsűrinek ez alkalommal sem volt könnyű dolga. Megosztott helyezések születtek, és minden alkotó elismerő oklevélben részesült.

Az aulában Juhász Zoltán, Nagykálló polgármestere köszöntötte a konferencia résztvevőit, megnyitotta a rendezvényt és közreműködött a díjátadásban. A gyermek és ifjúsági kategóriában minden pályázó nyert, megosztott díjak születtek. A díjazottaknak gratulálunk!

Állatok vagy virágok

Gyermek kategória:

Anna Schellenberger, Oroszország; Valeria Ivanova,  Oroszország

Ifjúsági kategória:

 I. díj: Imre Boglárka, Nemeshany; Husztek Anna, Nagykálló; Kocsis Kiara,     Nagykálló; Szalontai Máté, Zsúny

II. díj: Kis Csenge, Nemeshany; Polyák Violetta, Nagylóc; Olariu Anna, Nemeshany; Rádi Romina, Káptalanfa

III. díj: Bali Ákos, Szécsény; Kis Panna Sára, Hollókő; Kis Virág, Nemeshany; Boros Blanka, Nagylóc

Két külföldi pályázó különdíjban részesült: Jadwiga Wegorek, Lengyelország; Elena Gorbunova, Oroszország

Csipkés mellény:

I. díj: Bódi Klára, Eger; Berta Sándorné, Tatabánya

II. díj: Kovács László Tiborné, Gyömöre; Tóth Károlyné, Mende; Fülöpné Sipos Ildikó, Zalaegerszeg

III. díj: Tóth Béláné, Szolnok; Mihályi János Istvánné, Jászapáti

Csipkés póló:

I. díj: Varga Mónika, Ászár

II. díj: Egyed Ferencné, Nemeshany

III. díj: Sárospatakiné Fazekas Judit, Budapest

Közönségdíj: Ábelné Molnár Mária, Jászapáti

Az est további részében a helyi Rózsafa Citera együttes muzsikáját hallgattuk, Márton Julianna és Márton Attila gyönyörű viseletben táncoltak, végül a Kállai Kettős Néptánccsoport ifjúsági csoportja mezőföldi táncokat mutatott be.

Táncházzal zárult a nap, Marinka Nagy Katalin és Marinka Tibor vezetésével moldvai zenére roptuk a táncot.

Szombaton az első előadás során „Népviseletek bemutatása” címmel Mészáros Attila etnográfus, néptánc pedagógus  három gyönyörű viseletet mutatott be. Decsi fiatal gyermektelen menyecske első templomi ruháját, egy zsérei fiatalasszony ruháját és mérai fiatal menyecske nagyünnepi ruháját viselték a lányok. A közönség élvezte és értékelte a szakszerű, minden apró részletre kiterjedő gazdag, élő előadást.

„A fonott csipkéről (sprang)” – egy kevésbé ismert, ősi csipketechnikáról Sebők Valéria szabadkai Népi Iparművész  tartott előadást, mesélt élete első előadásában arról, hogy milyen nehézségekbe ütközött kutatása során és az újra dolgozás is sok türelmet igényelt. Hozott kész darabokat, és a szakmai gyakorlat során ismerkedhettünk e kézzel font csipke összedolgozásával.

A szakmai gyakorlat során bő választékból válogathattunk. Gömöri csipkét Neszádeliné Kállai Mária, Hunnia csipkét Túrós Istvánné, frivolitást Kárpáti Veronika, a csipke és a textil összedolgozásának technikáit Berta Sándorné, körmönfont zsinórt a Szolnoki csipkéhez Tóth Béláné, csomózott rececsipkét  Vonsik Zsuzsanna, láthatatlan eldolgozásokat Balogh Mariann, fonott csipke (sprang) összedolgozását Sebők Valéria, csipkeverést kezdőknek a Nagykállói Csipkeverő Kör tagjai oktatták.

Délután Harangodra kirándultunk, a „pusztaparti” finom kemencés lángos mellé forralt bort kortyolgattunk. Este a tombola során sok hasznos és szép ajándék talált gazdára. A fődíjat, egy csipkés blúzt Paray Júlia Gyöngyi vihette haza Győrbe.

Vasárnap Szőcsné Gazda Enikő muzeológus „Erdély csipkéi” előadása során bemutatta az erdélyi csipkeverő központokat és a sokféle alkalmazott csipketechnikát. Csodálkozva hallgattuk az előadást, nem is gondoltuk, hogy vert csipkének is volt ilyen gazdag hagyománya Erdélyben.

Harsányi Gézáné Manyika helytörténész az érdeklődőknek bemutatta a megújult Fő teret, a város nevezetességeit, elmesélte Simonyi Jóska kalandjait és a harangok történetét. Ezúttal lehetőségünk volt felmenni a református templom mellett álló Rákóczi-toronyba is, ahonnan szép kilátás nyílt a városra. A gótikus stílusú műemlék toronyban három harang szól. Legfiatalabb a Gondviselés, melybe a Rákóczi harangjának egy darabja is bele van öntve. Benne van a nagykállóiak szíve, szeretete, összefogása és összetartozása is.

Köszönjük Félegyházi Józsefné Anikónak, a  Magyar Csipkekészítők Egyesület vezetőségének, hogy ezt a rendezvényt megálmodta és hatodik alkalommal megrendezte. Gratulálunk segítő csapatának, a társszervezőknek, és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy jó hangulatban, gazdag, színvonalas és változatos programban volt részünk.

2014. 10. 28. Takácsné Bystrická Ludmila

A bejegyzés kategóriája: Cikkek, Továbbképzés
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?