Mesterségek Ünnepe – 2013. augusztus 17-20.

Huszonhetedik alkalommal mutathatták be a kézműves mesterek tudásukat a Budai Várban. Az idei fesztivál kiemelt témája a gyapjú volt. A gyapjú feldolgozás, a nemezkészítés ősi mesterség; Közép-ázsiai pásztornépektől a honfoglaló magyarok hozták a tudást a Kárpát-medencébe.

„Te bárányok gyapjából való…” című kiállításon különböző technikákkal, gyapjúból készült darabokat láthattunk. Az Oroszlános Udvarban a gyapjút használó mesterségek mutatkoztak be: szövők, viseletkészítők, hímzők, nemezelők. Egyesületünk tagjai négy napon át a csipkekészítést mutatták be.

Vendég ország Kirgizisztán volt, a hegyvidéki ország gazdaságát a nomád pásztorkodás jellemzi. Évezredes tudásukat mutatták be népművészeik a különleges nemeztakarók, szőnyegek, jellegzetes fejfedők, selyemmel összedolgozott sálakon át a szövésig, hímzésig, viselet- és hangszerkészítésig.

„Mesélő mesterek” –az idei Mesterségek Ünnepe újdonsága; az Oroszlános Udvar színpadán a Népművészet Mestere címmel kitüntetett mesterek mesélnek a közönségnek a szakmájukról. A csipkéről Neszádeliné Kállai Marika mesélt nagy szeretettel, hozzáértéssel úgy, hogy az a laikus számára is érthető legyen. Öröm volt hallgatni.

Egyesületünk a szokásos helyen készült bemutatóval, játszóházzal, ahol szerencsére mindig akadt érdeklődő és tanulni vágyó kisgyerek. Elkészítettük a Történelmi Magyarország csipkéit térképen. A látogatók a mappában az adott csipkét és annak leírását láthatták. Ez egy nagyon jó ötlet, amit még lehet továbbfejleszteni.

Félegyházi Józsefné Anikó csipkekészítő, a Magyar Csipkekészítők Egyesületének vezetőségi tagja számára az idei Mesterségek Ünnepe kétszeres ünnep volt. Kis unokája születése mellett Király Zsiga –díjban részesült. A díjat Pál Miklósné, a NESZ elnöke adta át, melyhez őszintén, tiszta szívből gratulálunk!

Anikó 2002 óta készít csipkét. Bemutatókat tart, gyermek és felnőtt szakkört vezet. 2005-óta kétévente megrendezi Nagykállóban a csipketalálkozót. További munkájához sok erőt, egészséget kívánunk, és hogy a humora, jókedve sose hagyja el!

Ebben az évben is változatos programban volt részünk, a szervezők és a mesterek egyaránt készültek. Érdemes volt viseletben érkezni, volt divatbemutató, menyasszony öltöztetés, kézműves sajtkészítés, rengeteg látnivaló. Augusztus 20-án a Clark Ádám téren hagyományos kenyéráldásra került sor és este tűzijátékkal zárult a fesztivál.

A bejegyzés kategóriája: Cikkek
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?