Immár huszonharmadik alkalommal került megrendezésre a Magyar Csipkekészítők Egyesületének szakmai továbbképző hete. Helyszíne a Zala Megyei Népművészeti Egyesület gébárti Kézműves Ház.
Egy időben adott helyet a Kézműves Ház a Zala Megyei Népművészeti Egyesület országos csipkekészítő táborának is, ahol a vert csipke alapjait Takács Zsuzsánnától és a hajócsipkét Orot István népi iparművészektől lehetett elsajátítani, tudtuk meg Skrabut Évától a Zala Megyei Népművészeti Egyesület elnökétől, miután köszöntötte mindkét tábor résztvevőit, jó munkát kívánva mindenkinek.
A csipkekészítők a baranyai sokác női ingvállak vert csipke, és egyéb díszítményeivel ismerkedhettek. A téma és a helyszín választása jónak bizonyult, mert összesen 58 résztvevő érkezett az ország minden szegletéből.
Egyesületünk Elnöke- Nagy Vincéné Marika csipkekészítő oktató volt a csipkehét szakmai vezetője.
Többéves kutatást végzett a Mohácsi Múzeumban a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága J-40-11/2011/206-I számú kutatási engedélye alapján. Sok viseleti darabot tanulmányozott: az ingvállakat gazdagon díszítették vert, varrott, rece, horgolt csipkével és hímzésekkel. Szerencsére olyan gazdag a magyar népművészet, hogy mindig van új technika, csipke, viselet, amit fel lehet dolgozni és tanítani. Sajnos a sokác viselet is már eltűnt a használatból, ma már csak múzeumban, hagyatékokban lehet fellelni, illetve hagyományőrzően együttesek láthatjuk a kincset érő darabokat.
E gyönyörű csipkéket a mai kornak megfelelően lehet alkalmazni lakástextileken, ebből láttunk ízelítőt a kiállításon.
Ez alkalommal- a nagy létszámra való tekintettel- Berta Sándorné Böbe és Vonsik Zsuzsanna segítették munkáját.
Az első két borongós nap után elért minket a kánikula. Ki bent a ház nyújtotta hűvösben, ki az udvaron a fák alatt, madárcsicsergés mellett találta meg a legmegfelelőbb helyet a munkához. Gyorsan belaktuk a házat, élettel töltöttük meg a környéket. Szorgosan vertük a csipkét, elsőként az egyszerűbb, 13 páros betétcsipkével kezdtünk, majd egyre bővülő és nehezebb minta következett, egészen a 37 páros szélcsipkéig.
Mellette az ingvállak másik díszítő elemével, a subrikával és hímzéssel is ismerkedtünk.
Egy bátor róka is komolyan érdeklődött a csipkeverés iránt, mindennap eljött és megnézte- tisztes távolságból- hogy haladunk a munkával. Az oktatók derekasan állták a sarat (és a meleget) egész héten át, így mindenki szép mintadarabokat vihetett haza.
Egy ilyen tábornak különös varázsa van; olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Szállásunk a Főiskola Kollégiumában volt, külön busz hozott- vitt bennünket. Az egész napos ülő munkát néha megszakítottuk egy- egy rövidebb sétára; megnéztük a földszinten a Pannónia csipke kiállítást, a sokác ingváll hagyatékot, a kezdő csipkések munkáját, bepillantottunk a fazekas műhelybe, vagy csobbantunk egyet a tóban.
A helyi csipkések ízelítőt adtak a zalai vendégszeretetből,(ez nem volt fogyókúrás tábor!); finom házi süteményekkel, pogácsával kényeztettek. Csütörtök délután füst és ínycsiklandó illatok járták be az udvart. Csipkésünk, Baloghné Editke férje, Lajos bácsi serénykedett a bogrács mellett, hogy estére elkészüljön a finom vadpörkölt, és mellé egy helyi különlegesség- a túrós galuska.
A vacsora után, mely igen finomra sikerült, megismerkedtünk egy helyi lakodalmas szokással, majd csoportokat alkotva, játékos vetélkedőn vettünk részt. A játékos totó kitöltése során megtudtuk, mi a „tábori szemnyitogató”, „dülleszkedő”; terveztünk útvonalat, majd az „Új a csizmám…”kezdetű nótára csipkés szöveget írtunk, végül elénekeltük, tetőzve a hangulatot. A zsűri természetesen a hazai csapat volt, és nagyon elégedett volt.
A hét nagyon gyorsan eltelt. Köszönet az oktatóknak, szervezőknek, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak és minden segítőnek, aki munkájával hozzájárult, hogy itt a Gébárti tó melletti csodás környezetben, tudással gazdagodva, jól érezzük magunkat.
Szombaton délután felkerekedtünk, tele friss élményekkel, de már azt kérdezgettük: „vajon jövőre hová megyünk?”
